Térkép

Ez a honlap egy 1969-es születésű lányról szól, aki nagyszerű színész. Apja John Aniston, aki lévén Jennifer Aniston érdeklődni kezdett a színművészet iránt. 9 éves volt, amikor szülei elváltak.
2000-ben hozzáment Brad Pitthez, akivel később elváltak.

Több?

Site Infok

 

 


Layouts

 






























 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Viszonyai

Jennifer korábban Adam Duritz zenésznek, majd Paul Rudd és Tate Donovan színészeknek volt a párja. Magánélete akkor került a figyelem középpontjába, amikor összejött Brad Pitt-tel.  2000. július 29-én összeházasodtak, pazar lakodalmat tartottak Malibun. Később Pitt belebonyolódott egy kapcsolatba Angelina Jolie-val, emiatt 2005. január 7-én a házaspár külön költözött, majd 2005. március 25-én a színésznő beadta a válókeresetet. A válást 2005. október 2-án mondta ki a bíróság.

A bulvársajtó szerint a válás igazi oka, hogy Aniston nem akart vagy nem tudott gyereket szülni Pittnek. Jennifer ezt tagadta.

Brad Pitt után a színésznő Vince Vaughnnal jött össze. 2006 decemberében szakítottak.

Courteney Cox Arquette nemcsak kollégája, de – a Jóbarátok 10 éve alatt – a barátja is lett Jennifernek. 2007-ben meghívta új sorozatába (Dirt) egy vendégszerepre, melyben Courteney riválisát játszhatta. Mindemellett Jennifer Courteney-ék gyermekének, Cocónak a keresztanyja.





angel-0201.gp

 

                                                                              


Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K